A temető Léptem zörren, halkan, csöndben, az őszi ködben, hozzád jöttem. Vaskapu nyikorog, fázón vicsorog, húrjait pengeti, fagyos szellő lengeti. Átlépem "küszöbét", megváltó üdvösség, s lerántva ködfátylát, ezernyi gyertyaláng, mint forró szeretet, hirtelen ölel át. Ami máskor hideg, s rideg, ezen a napon fénylő sziget, hova a lélek is egy percre visszatér, hogy velünk együtt emlékezzék. Nyiraty Gábor Emlékezzünk kegyelettel Ezernyi apró fény, sok pici mécses lángja félénken pislákol, a szél, ha útját állja... Itt van ma köztünk mind, aki elment, akkor is, ha még nem nyert kegyelmet, akkor is ha csillag lett az égen, vagy utolsó erejével vajúdta, hogy: MÉG NEM! A holtak útját járjuk szüntelen. Felemel minket a gyász: - A megérett kalász learatva, de ami még nem szökkent szárba... Ó mondd, minek? Nevek és arcok vonulnak sorba. Ifjak, öregek, mind ki megpihent. Arcukat látni vélem a kis mécsesek lángjai felett. Visszatérnek, hogy figyelmeztessenek: - Az élet mulandó, nehéz a feszület. Mert ahol ők most lakoznak, csönd van és magány. Csak maradjunk itt a földön, amíg lehet! Síri a csönd és méltóságteljes, s mi, akik vesszük az üzenetet, fejet hajtunk előttetek! Emlékük legyen áldott, nyugalmuk csendes, Gyászunkban legyen az Úr hozzánk kegyelmes! Török Stenczer Enikő (2010.) Emlékezzünk Békés, meghitt síri csendben, Némává lett szeretettel Gyújtunk gyertyát minden évben, Nem feledett érzésekkel. Megható a sok gyertyafény, S szívünkben ott él a remény, Hogy mind békében nyugszanak Itt e megszentelt föld alatt. Kedves drága szeretteink, Kikre mindig emlékezünk, Könnyes szemmel mondunk imát, S tesszük szívünkre a kezünk, Mert tudjuk ott élnek tovább Minden egyes dobbanásban, S látjuk szemük csillogását Mindegyik kis gyertyalángban. Emlékezzünk békés csenddel, El nem múló szeretettel, Gyújtsunk gyertyát a lélekért, A holtakért s az élőkért. De ha elmúlik ez a nap, Ne múljon az emlékezés, Maradjon meg a szívünkben Minden nap a reménykedés, Hogy szép szeretetben éljünk, S ha egyszer majd véges létünk Alkonyához elérkezünk, Békességben pihenhessünk. Gyújtsanak értünk is gyertyát, S teljesülnek reményeink: Ne feledjenek el soha minket sem a szeretteink! Purzsás Attila (2010. október 16.) Mindenszentek napján Mindenszentek hajnalán beszökött a tél, Megmutatta kemény arcát, rideg volt, s fehér Dermesztő, vad hidegre ébredt minden ami él, S a kerteken már megmaradt a dér. A fa ágán még kapaszkodik egy megsárgult levél, Megfeszítve erejét a végsőkig remél, Bár tudja, már csak néhány percig él, S mint a többi, Ő is földet ér. A temetőkert fagyos útján fázós emberek, A fejfákhoz igyekeznek, hol halottaik felett Emlékező, könnyes szemmel kulcsolnak kezet, S ma minden síron gyúlnak mécsesek. Sima István